Naomi sz.sz.:
Miután hazaértem csak úgy szárnyaltam a bologságtól. Még fel sem fogtam, hogy találkoztam Michael Jacksonnal. Egyszerűen most nem tudom leírni mit érzek, szóval meg sem próbálom. Inkább haggyuk. Leültem a laptopom elé és természetesen MJ-t hallgattam. Annyira jó visszagondolni erre az egészre. Miután bekapcsoltam a zenét átöltöztem otthoni ruhába. Elővettem a fénmyképezőmet és megnéztem a képet amit csináltunk. Kivételesen egész elfogadható lett, szóval fel is tettem facebookra. Nem vagyok egy nagy fecebookos, de azért néha-néha felteszek képeket és ez kihagyhatatlan volt.
Kb. egy héttel később eszembe jutott, hogy Mike egy cetlit csúsztatot a zsebembe. El is felejtettem! Hirtelen nagyon kíváncsi lettem rá, hogy mi lehet az. Gyorsan elő is kerestem gatyát ami rajtam volt. Szerencsére még nem volt kimosva, ilyenkor jól jön a lustaságom. Szóval elkezdtem kutakodni a zsebében, és megtaláltam a cetlit. Egy telfonszám volt rajta. Létezik hogy....? 'Azonnal felhívom!' ujjongtam magamban. Tárcsáztam a számot, majd kíványcsian vártam.
- Haló? - szólt bele az ismerős hang.
- Ammm.... Naomi vagyok... - mondtam félénken, mégis izgatottan.
- Áááá, Naomi, már azt hittem nem fogsz felhívni. Már a dedikáláson is nagyon félénknek tűntél, bár igaz a végén elmondtad amit akartál. - mondta picit nevetve.
Ekkor rájöttem hogy Michael az. Jézusom. Michael Jacksonnal beszélek telefonon!!! Sosem gondoltam, hogy ez egyszer megtörténik!!! Úristen, most mit mondjak, mi lesz ha nem talál elég érdekesnek, vagy ha unja abeszélgetést, egyáltalán miért is találna érdekesnek? Gondolataimat egy kellemes han szakította félbe:
- Hahó, itt vagy?
- Ööö... igen. Bocsi, csak annyira meglepődtem hogy te vetted fel... - mondtam, még mindig tele ámulattal.
- De hogyhogy megadtad a telefonszámod? - folyattam.
- Mert szerettem volna még beszélni veled.... - mondta. Nem igazán értettem mire céloz, de oké... Aztán folytatta:
- Nem lenne kedved eljönni egyszer Neverlandre?
- Mi? Hogy én? Neverlandre? - csodálkoztam.
- Igen. Szeretném ha egyszer eljönnél. Amúgy kérlek, ne lepődj meg mindenen amit mondok, csak kezelj úgy mint egy barátot. - mondta kedvesen.
- Hát jó, próbálkozom, de te mit csinálnál ha magaddal beszélnél? - erre mindekettem felröhögtünk egy picit.
- Rendben, akkor majd még megbeszéljük, most le kell tennem. - mondta Mike.
- Oké, szia!
- Szia!
Lerontottam a nappaliba és fülig érő szájjal leültem a kanapéra. Szüleimnek feltűnt a boldogságom.
- Mi az Naomi? Mitől vagy ilyen boldog? - kérdezte apa.
- Áááá, semmi, csak az előbb beszéltem telefonon Michael Jacksonnal. - jelentettem ki.
- Na, de most komolyan, mitől vagy ennyire boldog?
- Komolyan mondom! Beszéltem vele! Ha nem hiszed el kérdezd meg tőle! És különben is, meghívott a házába. - mondam kicsit durcásabban.
- Mi? Te komolyan Michael Jacksonnal beszéltél? - értetlenkedett apa. Erre már annya és az öcsém is odajött.
- Igen, komolyan.
- De mégis honnan van meg a száma? - kérdezte Tom, az öcsém.
- Hát, amikor voltam a dedikáláson - kezdtem - ugye kértem autogramot Michaeltől és aztán fotózkodtunk. Jó még tudnék sok miondent mesélni, de a lényeg hogy a végén megöleltem. miközben megölelt éreztem, hogy valamit a zsebembe csúsztat. Ma jutott eszembe megnézni, szóval ma hívtam fel a számot, ami mint kiderült, az övé.
Ahogy végignéztem rajtuk elég furának találták a történetet, de végül elhitték és velm örültek tovább.
